40 százalékos költségmegtakarítás a VoIP révén

2017 Dec 07

A VOIP technológia kifejlesztésének a célja az volt, hogy a világ bármely pontján élő ismerősünkkel beszédbe elegyedhessünk az Internet nyújtotta előnyök által. Ha hagyományos telefonon keresztül szeretnénk ugyanezt megtenni, komoly költségekkel kell számolnunk. Csak képzeljük el mennyibe kerülne telefonon felhívni emberünket, aki a világ másik felén él.

Persze, a VoIP kapcsán is felmerülnek kompromisszumok, mint ahogy bármely új technológia esetén számolnunk kell ezekkel, de az előnyök jóval meghaladják a kellemetlenségeket.

Költségmegtakarítás

Amennyiben hang alapú kommunikációra nem VOIP-et használunk, akkor legvalószínűbb, hogy a régi jó PSTN vonalon beszélgetünk, ahol minden perc számít és a beszélgetés díjának számlázása rendszerint percdíj alapon történik - a nemzetközi hívások pedig még drágábban zajlanak. Mivel a VOIP az Internet hálózatára épül, ezért akár átalánydíjas konstrukcióban is gondolkodhatunk.

Egyes tanulmányok szerint a hagyományos telefonvonalakkal szemben a VoIP használata akár 40%-os költségmegtakarítást eredményezhet, nemzetközi hívások esetében 90%-os költségcsökkentésről is beszélhetünk.

Csoportos kommunikáció

Hagyományos telefonhívások esetében korlátozottak a lehetőségeink, mivel csak két ember tud egymással beszélgetni egyidőben. VoIP esetén viszont akár egy teljes team összeköttetésbe kerülhet és valós időben konferenciabeszélgetést bonyolíthat. A VoIP ráadásul tömörítve küldi át az adatcsomagot az Interneten keresztül, így több adat átvitelére kerülhet sor.

Kibővült lehetőségek

Ha VoIP technológiát alkalmazunk, akkor lehetőségünk nyílik arra is, hogy szinte a világ bármely pontjáról elérjük hívásazonosítónkat, kontaktjainkat vagy hangüzeneteinket.

Nem csak hang

Természeténél fogva a VOIP nem csak hangot tud továbbítani a hívott fél felé, hanem képeket, videókat, akár szöveget is csatolhatunk. Így például lehetőségünk van beszélgetés közben fájlokat küldeni és fogadni, sőt videóhívást is folytatni.

Tudvalevő, hogy a beszélgetések 50%-a csendből áll és a VOIP ezt kihasználja. Az üresjáratok alatt több adatot tud továbbítani, így hatékonyabban használható ki a rendelkezésre álló sávszélesség. Tömörítési eljárások révén méginkább csökken az internet kapcsolat terhelése.

Rugalmas hálózati kiépítés

A VOIP-hez nincs szükség saját hálózatra, lehetséges akár Wi-fi, akár Ethernet hálózaton keresztül. Nincs szükség külön telefonvonalra, mint a hagyományos telefonok esetében. Mivel így kisebb az eszköz igény, ezért kevesebb hibalehetőség merülhet fel, kisebb a szervízigény.

Ha olyan cégnél dolgozunk, ami használ intranetet vagy extranetet, elérhető lesz az iroda otthonról is a VOIP-en keresztül. Hang alapú, vagy fax és más adatszolgáltatás is megoldható a munkahely felé. Az eszközök hordozhatósága egyre fontosabb a mai világban és a VOIP ennek a feltételnek megfelel.

Cégünkről Partnereink Referenciáink Általános szerződési feltételek Kapcsolat
To Top